MAGYAR ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET

Célkitűzések:
Az 1991-ben alakult Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert, kiemelkedően közhasznú segélyszervezete. Alapítói között elsősorban a magyarországi történelmi protestáns egyházak találhatóak. A Segélyszervezet célja, hogy hathatós segítséget nyújtson a társadalmi, szociális, gazdasági vagy természeti okokból szükséghelyzetbe került emberek számára, kivizsgálja a szükséghelyzetet eredményező okokat, és segítséget nyújtson azok mielőbbi felszámolása érdekében nemre, nemzetiségre és vallási meggyőződésre való tekintett nélkül.

Tevékenységi terület:
A Segélyszervezet jelen van a Közép- és Kelet-Európa, valamint Közép-Ázsia legjelentősebb humanitárius katasztrófáinál. Bejegyzett segélyszervezetként működik Észak-Afganisztánban, Észak-Kaukázusban, Üzbegisztánban, Kárpátalján, Szerbia-Montenegró-Szandzsák területén. Emellett a hazai intézményi hálózatán keresztül részt vesz a magyarországi szociális gondok enyhítésében is. A Segélyszervezet Magyarországon egyedüliként 2003-ban együttműködési megállapodást írt alá az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért felelős szervével (ECHO - European Commission Humanitarian Aid Office), amely igen gyors reagálást tesz lehetővé szükség esetén. Jelenlegi aktív támogatóinak köre több mint 25 ezer főből áll.

Nemzetközi kapcsolatok:
A Segélyszervezet tagja számos nemzetközi szervezetnek, így többek között 1995-ös alapítása óta a genfi székhelyű ACT-International-nek (Action by Churches Together), amely az európai és tengerentúli protestáns és ortodox egyházak és segélyszervezetek világszövetsége. Ez a világhálózat, a Nemzetközi Vöröskereszt után a második legnagyobb. Feladata, hogy bárhol a világon segítséget nyújtson a humanitárius katasztrófák miatt bajbajutott embereknek. Emellett a szervezet tagja még két brüsszeli székhelyű szervezetnek az APRODEV-nek, (Association of World Council of Churches related Development Organisations in Europe), amely az egyházi hátterű európai fejlesztési szervezetek szövetsége, illetve az EURODIACONIA-nak.

Régiók:
Magyarország, Kelet- és közép-európai árvíz sújtotta területek, Afganisztán, Észak-Kaukázus, Szerbia-Montenegró, Ukrajna, Oroszország, Volt-Jugoszlávia, Lengyelország, Irak, Üzbegisztán-Közép-Ázsia.
(Donorként: Ruanda, Koszovó, Albánia, Bulgária, Románia, Volt-Jugoszlávia, Macedónia, India)
Külföldön bejegyzett irodák: Ukrajna, Oroszország, Afganisztán, és Üzbegisztán

Munkatársak száma:
A Segélyszervezet munkatársainak száma megközelíti a száz főt, és alkalmanként több száz önkéntest tud mobilizálni.

Elérhetőség:
Lehel László igazgató
e-mail: hia@interchurch.hu
H-1116 Budapest, Tomaj utca 4.
T.: +36 1 208-3957; F.: +36 1 208-4934
www.hia.hu




<<   2010. szeptember   >>
No item found