Célkitűzések:
"A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány célja, hogy a
mai fiatalok a változó társadalom olyan teljes jogú tagjaivá
váljanak, akik akarnak, mernek és tudnak változtatni saját
életükön."
A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) olyan közhasznú
szervezet, amely a civil társadalom fejlődését kívánja elérni
a 14 és 25 év közötti közép- és kelet-európai fiatalok önkéntes
munkába való bevonásával. A DIA önkéntes programjai lehetőséget
teremtenek a résztvevő iskolák, ifjúsági szervezetek diákjai
számára, hogy civil ismereteket tanuljanak és azokat a gyakorlatban
is elsajátíthassák. A program sikerének feltétele a fiatal
önkéntesek, helyi koordinátorok és non-profit szervezetek
együttműködése. Ehhez nyújt az Alapítvány folyamatos szakmai
segítséget és hátteret.
Tevékenységi terület:
A szakmai segítség mellett a szervezet képzéseket és konferenciákat
is szervez. A képzéseket egy átfogó kézikönyv és egy folyamatosan
bővülő internetes honlap teszi teljessé. Nemzetközi program
(EVS) keretében a szervezet magyar önkénteseket küld külföldre
és külföldi önkénteseket fogad itthon. Az Alapítvány által
szervezett nemzetközi táborok és csereprogramok célja pedig,
hogy a különböző országok önkénteseit összehozzák. A nemzetközi
fejlesztés terén a szervezet elsősorban a nemzetközi önkéntesség
jogi hátterének és működési mechanizmusainak kidolgozásában
működik aktívan közre. Fő célja mindemellett az önkéntesség
köztudatban való elterjesztése, elfogadtatása, valamint
az önkéntesség ügyét előremozdító javaslatok, kutatási témák
megalapozása és elindítása.
Régiók:
Magyarország, Magyarország, Cseh Köztársaság, Jugoszlávia,
Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna
Munkatársak száma: 6
Önkéntesek: 700
Elérhetőség:
Kaszás Attila ügyvezető igazgató
e-mail: kaszas.attila@i-dia.org
H-1063 Budapest, Kmety György u. 15.
T/F: +36 1 3541191
www.i-dia.org