|
BEMUTATKOZÁS
HÁTTÉR
Magyarország Európai Uniós és OECD tagsága sürgetővé tette azoknak az intézményeknek és működési mechanizmusoknak a kialakítását, amelyek egy hatékonyabb magyar részvételt biztosítanak a nemzetközi fejlesztési együttműködés területén. Mialatt a magyar Külügyminisztérium kormányzati jóváhagyással kidolgozta a nemzetközi fejlesztési együttműködés magyar koncepcióját, fejlesztési és humanitárius területen dolgozó magyar nonprofit szervezetek szükségesnek ítélték egy magyar NGDO-kat (Non-governmental Development Organisation) tömörítő szervezet létrehozását.
2002 szeptembere óta zajló rendszeres találkozóik során a szervezetek kialakították közös álláspontjukat a nemzetközi fejlesztést és humanitárius segélyezést érintő kérdésekben, meghatározták a közös irányelveket, elfogadtak egy közös etikai kódexet és megteremtették a hivatalosan is megalakítandó Platform működési feltételeit. A Platform létrejöttét kezdetektől a Canadian International Development Agency (CIDA) Közép- és Kelet-Európára koncentráló (ODACE) programja támogatta és segítette. A több hónapos előkészítő munka után az Egyesület hivatalos alakuló ülésére 2003 június 24-én került sor, ahol a tagok elfogadták a szervezet alapító okiratát, megválasztották az egyesületet irányító elnökség tagjait, és a szervezet elnökét. A Szövetség 12 rendes taggal és 5 megfigyelővel alakult meg, akik vállalták költségvetésükkel arányos tagdíj fizetését is. A szervezet hivatalos bejegyzése 2003 november 7-én történt meg. A szövetség egyesületi formában működik, és továbbra is nyitott bármely magyar, a nemzetközi segélyezés és fejlesztés területén aktív nonprofit, nem kormányztai szervezet előtt, mely csatlakozni kíván, és egyetért az általa megfogalmazott célokkal és elvekkel.
CÉLOK, ALAPELVEK
Az Egyesület tagok által meghatározott küldetése, hogy a tagszervezetek fejlesztés és humanitárius segélyezés terén szerzett évtizedes tapasztalatát hasznosítva hozzájáruljon egy fenntartható fejlesztést szolgáló, átlátható nemzetközi együttműködési politika kialakításához, és ennek során szakmai együttműködő partnere legyen a magyar kormányzati szerveknek.
Az Egyesület céljai: ˇ• Az Egyesület a magyar fejlesztési együttműködési politika meghatározó szereplőjévé kíván válni. • Hangsúlyt fektet a közös érdekek képviseletére a mindenkori kormányzattal, a külföldi és nemzetközi intézményekkel, valamint az Európai Unióval folytatott párbeszéd során. • Célja a társadalmi szemléletformálás: az érzékenységet, tudatosságot és az önkéntes társadalmi részvételt elősegítő figyelemfelkeltő kampány szervezésén keresztül a fenntartható fejlesztés, a humanitárius segélyezés és a nemzetközi fejlesztési együttműködés terén. • Partnerség-közvetítés a különböző szervezetek között, és az információ megfelelő áramlásának biztosítása.
Az Egyesület az alább felsorolt elvek szerint kívánja felhívni a figyelmet a társadalmi párbeszéd fontosságára a fejlesztési együttműködés terén:
• A magyar kormányzat fejlesztési együttműködési koncepciója hangsúlyozza és segítse elő a demokratikus intézmények és a civil társadalom létrejöttének szükségességét országos, regionális és helyi szinten, különös figyelmet fordítva a béke, az emberi jogok és a társadalmi igazságosság védelmére. • A fejlesztési együttműködés koncepciója hangsúlyozza és segítse elő az oktatási és egészségügyi struktúrák helyi szinten történő fejlesztését a non-profit szervezetek bevonásával. • A fejlesztési együttműködés új koncepciója fogalmazza újra azon szervezetek szerepét, amelyek a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években a tudományos, technikai, oktatási és egészségügyi együttműködés területén működtek (a hagyományos mechanizmusok újraformálásának elkerülése érdekében). • A fejlesztési együttműködés ne váljon a külkereskedelem és gazdasági érdekeltségek fejlődésének egyoldalú eszközévé. • A fejlesztés ökológiailag fenntartható legyen olyan módon, hogy a fejlesztési együttműködés ne járuljon hozzá a természet pusztításához. • Párbeszédet kívánunk folytatni a mindenkori kormányzattal a célterületek és tevékenységek meghatározása, valamint azok időszakos felülvizsgálata végett. • Növelni kívánjuk a társadalom különböző szintjein a fejlesztési/humanitárius ügyek iránti érzékenységet és tudatosságot, valamint az önkéntes társadalmi részvételt. • Az ENSZ Millenium-i célkitűzései jelenjenek meg az egyes fejlesztési koncepciókban.
TEVÉKENYSÉGEK
1. A Magyar NGDO szektor képviselete
1.1. A nemzetközi fejlesztést és segélyezést érintő tárgyalások kezdeményezése és írott koncepciók kidolgozásának előkészítése.
1.2. Kapcsolat kiépítése és folyamatos kommunkáció a Magyar Külügyminisztériummal és nemzetközi szervezetekkel (CONCORD, CIDA-ODACE, Trialog, uniós intézmények).
2. Figyelemfelkeltő kampány szervezése
2.1. A Platform társadalmi szemléletformálásra irányuló kommunikációs stratégiájának kidolgozása.
2.2. Egy weboldal kialakítása, a Platform céljait, alapelveit, működését, szervezeteit bemutató nyomtatott kiadványok elkészítése. A szervezetek munkáját, sikeres projektjeit ismertető anyagok összeállítása. On-line anyagok összeállítása, és egy kiterjedt adatbázis létrehozása.
2.3. A megszerzett támogatások keretei között programok kidolgozása és megszervezése.
3. Szolgáltatások a tagszervezetek számára
3.1. Kapcsolattartás a szervezetekkel és közvetítés közöttük, úgy hogy mindez transzparens módon biztosítsa az információ áramlását. Ezen belül csak tagok számára hozzáférhető, másrészt teljesen nyilvános anyagok közrebocsátása, bármilyen érdeklődést kiváltó ügyben.
3.2. Tréningek, tanulmányutak, kutatóutak esetében az igények fölmérése, lehetőségek fölvetése, kidolgozása. Konkrétan: • CIDA-ODACE és TRIALOG programok propagálása, a résztvevők kiválasztása, az események beszámolóinak közzététele. • A tagszervezetekben fölmerülő tréning-igények fölmérése, az ODACE és TRIALOG programmal együttműködve egy regionális tréning program kialakítása, hogy ezeket az igényeket kielégítse. • Külön hangsúlyt kap olyan tréningek szervezése, amelyek EU-s források elnyerésére irányuló pályázatokkal foglalkoznak.
3.3. A tagok és külföldi szervezetek együttműködésével megvalósítandó multilaterális projektek, programok kialakításának elősegítése.
ELNÖKSÉG:
Anthropolis Egyesület: Lerner Balázs elnök
Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány: Erős Barbara megbízott
Máltai Szeretetszolgálat: Adányi László megbízott
Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány: Sátor Balázs igazgató
Katolikus Karitász: Forgách József megbízott
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet: Bálint Gábor megbízott
Elnök:
Sátor Balázs (Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány)
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
Szántó Diana (elnök)
Szilasi Ildikó (tag)
Újszászi Györgyi (tag)
|